Skip to content →

Mi a szerződés a polgári jog szerint?

Talán nem is gondolnád, de a mindennapi életed során folyamatosan jogviszonyokban veszel részt. Vásárolsz a boltban, tömegközlekedési szolgáltatást veszel igénybe, dolgozol stb. Ezek mind jogviszonyok, melyek mögött szerződés található.

A polgári jog szabályai szerint a szerződés a felek egybehangzó és kölcsönös jognyilatkozata, melyből kötelezettség és jogosultság keletkezik. Szerződéskötéshez szükség van tehát több személyre, akik megállapodnak valamilyen kötelezetti-jogosulti viszonyban, és ezt a megállapodásukat egybehangzóan rögzítik.

A megállapodást érvényesen többféleképpen is rögzíthetjük: szóban, írásban vagy ráutaló magatartással. Szóban megállapodni nagyon egyszerű, megbeszéljük a dolgot. A ráutaló magatartás sem nehéz dolog, ekkor egyszerűen úgy cselekszünk, hogy annak egy adott jogviszonyban tartalma és hatálya van — például a közértben betesszük a kiflit a kosárba és beállunk a pénztárhoz fizetni.

Azért, hogy utólag kevesebb vita legyen, a szerződést célszerű írásban rögzíteni. Az egyszerű okiraton túl ezt megtehetjük úgynevezett teljes bizonyító erejű magánokiratban (pl. két tanú hitelesítésével), vagy közokiratban (közjegyző hitelesítésével).

Azt gondolhatod, hogy írásban szerződni bonyolult dolog. Időigényes és rengetet odafigyelést igényel. Ezért sokszor kisértékű ügyeid tekintetében egyáltalán nem kötsz szerződést, esetleg internetes kutatómunkával kiválasztasz egy olyan szerződésmintát ami szerinted remekül megfelel.

www.everprove.com

Jó hírünk van! Az Everprove alkalmazást azzal a céllal indítottuk el, hogy segítségedre legyünk abban, hogy akár a legkisebb ügyeidről is pontos szerződést köthessél — akár 10 perc alatt. Szerintünk minden ügyed fontos, 10 percet simán megér egy baráti kölcsönszerződés feltételeinek pontos rögzítése, amely sok kellemetlen beszélgetést előzhet meg a jövőre nézve…

Próbáld ki ma az Everprove alkalmazást. A regisztráció teljesen ingyenes, így bőven van lehetőséged kötöttségek nélkül kipróbálni, milyen egyszerű egy digitális szerződés létrehozása.

Published in Szerződés

Comments are closed.